II. Bakonyi Betyárnapok Beszámoló

2000. augusztus 4-5. | Zirc, Alkotmány utcai rendezvényi terület


Ismét eljöttek a bakonyi betyárok

2000. augusztus 4-6. között újra betyárokkal találkozhattak a Zircre látogatók. Az idei betyárnapokat a Vállalkozók a Bakonyért Egyesület kezdeményezte és sok önkéntes segítő szervező közreműködésével valósult meg.

Pénteken a vadpörköltfőző fesztivált dr. Varga Tibor polgármester nyitotta meg. A résztvevők bográcsonként l-l kg vadhúst kaptak, ami a saját beszerzésű hússal együtt rotyogott a több mint 170 bográcsban. A főzés színfoltját jelentette a kínálás, amivel a résztvevők a bakonyi emberek vendégszeretetéről győzték meg az ide látogatókat. A vadpörköltfőző fesztiválhoz Fajkusz Attila és zenekara húzta a talpalávalót. A mulatságon sokan táncra kaptak az Eszterlánc táncosaival, ezzel is emelve a hangulatot. Szombaton a zirci városi fúvósok zenés ébresztőjével kezdődött a program. Ezután a Bakonyi Lovasklub bemutatóját csodálhatták meg a nézők a helyszínen, a szakszerű kommentárokat Varga Antaltól hallhatták. Nagy öröm volt látni, hogy ez a lelkes csapat másfél éves fennállása alatt milyen magas szintű produkció bemutatására lett képes. Az íjászbemutatón sokan saját maguk is megpróbálkozhattak egy-egy lövéssel.

Az íjászokat Dávid László vezette nagy lelkesedéssel. A délutáni program a nagy sikerű menettánccal kezdődött, ami a helyszíntől a Fáy András utcán keresztül egészen a Kossuth utcai arborétum leágazásáig tartott. Soksok fényképfelvételt készítettek az éppen erre utazó „lelassított" autósok. Hogy minden probléma nélkül történhessen ez az attrakció, a zirci rendőrőrs munkatársai biztosították a felvonulók útvonalát. Ezután a betyárnapi rajzpályázat díjkiosztása következett. A zsűrizésben részt vett Hoffer Ildikó keramikus, Szűcs István és Opra Szabó István művésztanár. Összesen 33 helyezett kapott jutalmat, és a legtöbb rajzot benyújtó nagyesztergári általános iskola még különdíjban is részesült, egy nyomtatót kapott.

A folytatásban az Eszterlánc néptáncegyüttes utánpótláscsoportja mutatta be műsorát a nézők nagy örömére. Művészeti vezetőik Dékmánné Forgács Zsuzsanna és Kulcsár László. A gyerekeket ezt követően a Lúdas Matyi bábelőadás szórakoztatta.

A nap folyamán ezután több alkalommal a TIT Váci Mihály színpada betyárlegendákat mutatott be. A következő az Eszterlánc néptáncegyüttes ifjúsági csoportja volt. A nézők körében osztatlan sikert arattak. A bemutatott kalocsai táncnak egyik különlegessége, hogy a fellépőruhák kötényeit és mellényeit díszítő kalocsai motívumokat a táncosok saját kezűleg, illetve szüleik, nagyszüleik és a zirci nyugdíjasklub tagjainak segítségével készítették. A sorban a városi kórus műsora következett, melyet Géring Klára karnagy vezetésével mutatott be. A veszprémi - több zirci tagot is számláló – Bakony néptáncegyüttes műsorát a nézők vastapssal jutalmazták, művészeti vezetőjük Hajdú Péter.

A Hogyor József által írt Határcsárda betyárszínjátékot a veszprémi Alig Színpad előadásában láthatták a nézők. Vezetőjük Németh József, a zenei kíséretet Tóth László tekerőlantművész adta.

Ezt követően a városi fúvósok ismételten sok örömet szereztek a hallgatóságnak műsorukkal. Mikszáth Kálmán Parasztdekameronjából a szegedi Mini Színház tagjai mutattak be részleteket. A sok mulatságos jelenetet a nézők tapssal és hangos nevetéssel jutalmazták. Az esti utcabálhoz az ajkai Dominó zenekar szolgáltatta a zenét, és 23 órakor egy nagyon szép tűzijátékot csodálhattunk meg. Ezen a napon a helyszínen kirakodóvásárral találkozhattak az érdeklődők, valamint a zirci Zabhegyező gyermekanimátorok nyújtottak szórakozási lehetőséget a gyerekeknek. A vendégeknek a Reguly Antal szakképző sátrában kínáltak nagy sikerrel jellegzetes bakonyi ételeket.

Vasárnap mintegy levezető eseményként az ide látogatók gasztronómiai élvezeteknek hódolhattak a helyszínen. A program rövid bemutatása után engedje meg a tisztelt olvasó, hogy a szervezők nevében nagy tisztelettel köszönetet mondjak a segítőknek, akik munkájukkal, észrevételeikkel, esetleg jóindulatú kritikájukkal hozzájárultak a 2000. év bakonyi betyárnapjának sikeres megrendezéséhez Zircen. A jövőre nézve azt kívánom mindannyiunknak, hogy egyre többen ismerjük fel az összefogás szükségességét. Egyre sikeresebben tudjunk az ide látogató vendégeknek minél több rendezvényt felkínálni, nevezzék azt betyárnapnak vagy valami másnak.

Mészáros László